A cikkek szövegét letolmácsoltam magyarra, itt követhető.
Az első cikk 2008-as, azokat az állapotokat tükrözi. hanganyagai az 1,2,3 nevű fájlok, a másiké a "második cikk 1,2" 2007-ben íródott.
Személyes véleményem, hogy a szerző nem pártolja azokat a saheli importokat, amelyek a cikk írása körül érkeztek, egy jelentős import történt 2007-ben is, (többek közt Tagola, Taytok, Tigidit, akik kiemelkedő minőségűek, számos leszármazottjuk van azóta) és az ezeket az expedíciókat szervező tenyésztőnővel mentem én is 2019-ben Nigerbe és importáltam Menegeet és Inayát. Én megengedőbben gondolok erre, nincsenek olyan romantikus fantáziáim, hogy kihalt volna az "oska", szerintem ez egy elitista baromság. Nagyon jól jön ugyanis kifogásként ez, hisz a szerző által eredeti fellelési helyként megjelölt Menaka régió Maliban már nem látogatható, állandó a terrorveszély, mi sem utazhattunk oda 2019-ben, és Nigerben is csak állami engedéllyel kijelölt helyekre, papírt kellett bemutatni folyamatosan, kötelező katonai védelem mellett (amit persze nekünk kellett fizetnünk). Tehát egy kényelmes kifogás egy talán már soha nem hozzáférhető régiót megjelölni "eredeti" őshazaként, és minden máshonnan származó kutyát másodosztályúvá, keverékké lefokozni.
heterogén az állomány, a földrajzi terület is nagy, amin megoszlik a populáció, de attól az még azawakh. nyilván szerintem sem mindegy, milyen a fenotípusa, megjelenése egy kutyának.
Ha már itt tartunk, azt is gondolom, hogy van egy elképesztő arrogancia, nyugati kolonialista übermensch mentalitás sokakban, akik nem hajlandóak elfogadni a saheli agarakat azawakhként, mert azok egyszerűbbek, kisebbek, durvábbak, kevésbé gracilisek, kevésbé mutatósak a perzsaszőnyegen. Talán az olvasó is látott már olyan videókat, amelyek bemutatják, hogy 100 év tenyésztés alatt mivé lettek fajták . A tendencia mindenhol ugyanaz: a jellemző tulajdonságok mindenhol túl hangsúlyosak lettek. kicsi a fajta? legyen még kisebb! Nagy? legyen még nagyobb. rövid az orra? legyen még rövidebb. Aki nem hajlandó felismerni egy őzhazabeli azawakhban a fajtát a különbség miatt, amit tapasztal, az ezzel egy tükörbe nem hajlandó belenézni, hogy itt Európában mivé lett a fajta, ahol a kiválasztási szempontok teljesen mások mint ott. Ott kiválasztódásról beszélhetünk, nem is annyira emberi kiválasztásról. Minimális emberi alázat is kell ehhez, hogy netalántán több joga van egy afrikai tuareg, vagy fulbe embernek megítélni, meghatározni, hogy mitől azawakh az azawakh. Nekünk pedig az a dolgunk, hogy tanuljunk.
Óvakodni kell ugyanakkor a fekete-fehér látásmódtól. Én sem szeretném romantizálni a COO (country of origin - őshazabeli) kutyákat, hogy azok aztán mind egytől egyig gyönyörűek lennének, és minden törzskönyves kutya meg rossz lenne. Szelekció szükséges, ehhez pedig standard szükséges, de muszáj tágabbra venni a mértéket, mert a fajta rámehet.
Önmagam ellen beszélek talán, de a helyzet komplexitását akarom bemutati azzal, hogy azt a mítoszt is szivesen lerombolom, ami általában az eredeti funkciót betöltő munkakutyák organikus, egészséges kiválasztódását elősegítő aspektusáról szól, jelen esetben az azawakhoknál. Tudniillik az agarak esetében az eredeti funkció a vadászat. Ez teljesen jogos is, logikus is, hogy anatómiailag, élettanilag a sikeres vadászokat részesítik előnyben a tartóik, és ez a funkció szolgálja a szelekciót, a szelekció pedig a megjelenést. Igen ám, de a Sahelből mára kipusztultak a gazellák, antilopok. Az azawakhkal ma már ott sem vadásznak, mert nincs mire. Őrzésre használják, és státuszszimbólum, illetve hagyományból tartják. Sokkal inkább haszonállat, és csak minimális mértékben társállat, akikhez érzések fűzik a tartóikat. Na most, őrzéshez nem kell agarasnak lennie, az esztétikai szempont a státuszszimbólum funkciónál érdekes. Ne felejtsük el, hogy az őket létrehozó környezet sem statikus, hanem pont az elsivatagosodó Sahel dinamikusan változik, így ők is változnak benne, és a klímakatasztrófa folyamatosan változtatja is a környzetüket. A kilátások nem rózsásak, szerintem is ki fognak halni, de ez együtt zajlik az őket tartó emberekkel, akár azért mert effektíve meghalnak az emberek, akár azért, mert feladják a kultúrájukat és városokba, vagy külföldre menekülnek a túlélésért. Menegee anyjának a gazdái politikai menekültek voltak Maliból, terrorveszély okán. Így került a vemhes anyja Nigerbe. A nevével a története előtt akartam a tiszteletemet leróni. a magyar "menekült" és az angol "refugee" szavakból mixeltem össze a nevét - így lett Menegee.
Azok, akik ellenzik az importok használatát, gyakran nárcisztikus gőgből teszik, mert félnek tőle, hogy veszít a fajta a státuszszimbólum értékéből, ha nem olyan extrém elegáns, nem olyan különleges, mint amihez hozzászoktak, hanem félnek, hogy kezd "közönségessé", kutyásabbá válni - s ezáltal ez a tartóikat is leminősítené. Lehet ennek egy ilyen pszichológiája. Mint minden választásunk az életben, a kutya és a fajta választásunk is rólunk szól, és el lehet gondolkozni, hogy kit mi motivál ebben. Aki abban látja viszont tükröződni magát, hogy különleges, ritka, nem szokványos kutyát választ, annak ijesztő lehet, ha a kutyafajta elkezdi feladni ezeket a tulajdonságait. De meg kellene látni, hogy ez nem a kutyáról, nem a fajtáért való aggódásról szól, hanem rólunk, személyes projekcióinkról, amit megélünk a kutyatartáson keresztül. Az objektív igazság viszont az, hogy nagyon kicsi génállománnyal indult az azawakh európai tenyésztése, szoros rokontenyésztéssel, és ezt az állattenyésztési, szakmai hibát ki kell javítani, ha egészséges fajtát szeretnénk a jövőben is. Erről szól az afrikai importok integrációja. Szakmailag erről ír ez a cikk is. itt az angol fordítása.
Mit gondolok én a saját két import kutyámról? Azt gondolom, hogy klassz alapanyagok, a legértékesebb tulajdonságuk, hogy teljesen idegen vérvonaluk, önmagukban is nagyon alacsony a beltenyésztettségi faktoruk (1% alatti), sok tekintetben teljesen megfelelnek a legszűkebb standard kívánalmaknak is, szerencsés a színük és a fehér területek kiterjedése (mert az is öröklődik). Kitűnőek az arányaik, szögelléseik, normálisak a csuklóizületeik, Ahogy fenn is leírtam, rájuk is igaz, hogy kisebbek, kevésbé látványosak, egyszerűbbek, természetesebbek, és/de kevésbé agarasak, mint amilyennek az utódaikat szeretném látni. A fejük nagyobb, a fangjük kevésbé hosszú, ez mind része annak, amit úgy írhatok le, hogy egyszerűbbek. Azt gondolom, hogy a kan jobb, mint a szuka, de sajnos állati nagy szívás a balesete, a nyilvánvaló okok mellett az is, hogy nem tudja mutatni az eredeti állapotát, minőségét, mozgását. A megítélését folyamatosan torzítja az érzelmi töltet, amivel emberek néznek egy sérült állatot, pedig teljesértékű tenyészkan, regisztálva, tenyészengedéllyel, dns teszttel, és szeretném, ha használnák fedezőkanként.
Aki Afrikából hoz azawakhot, az mindig kockáztat, mert nem mindig lehet tudni, kik a szülők, kölyökként csak limitált benyomása lehet az embernek, hogy mivé fejlődik az egyed, és aztán utánajárás és presztizsvesztesség, hogy csak regisztációs származási lapot kaphatnak, ráadásul ezt három generáción keresztül újra meg újra ki kell járni, mire zárt törzskönyvesek lesznek az utódok. Szerencsére egyre több azawakhtartó úgy látja, hogy pont hogy presztizsnövekedést jelent egy coo-val történő párosítás, ami rögtön lenullázza a beltenyésztettségi mutatót (coi) és szolgálja a fajtát.
Rajta leszek, hogy az F1 generáció kifinomultabb legyen és erre minden esély meg is van, természetesen törzskönyves kutyával akarom párosítani a szukát, és a kant is pedigrés szukákhoz állítom rendelkezésre. Az én szememnek is tetszetősebb egy nyertes kutya, mint mondjuk a szukám, de képes vagyok folyamatban gondolkozni, generációkban gondolkozni, sőt, ezt élvezem is. Személyes hozadék számomra az a missziós feladat, építkezés, a tudat, hogy jót tehetek a fajtának, nagy anyagi és egyéb áldozatok árán, értékes egyedeket hozok be az FCI égisze alá, ez is egy valid motiváció.
1. cikk, Das Deutsche Hunde Magazin 06/2008.
2. cikk Partner Hund Magazine
No comments:
Post a Comment